Itt atyaeg1 (hunliferz szerkesztő) Álombeli Törteli Turuljának elemzését olvashatjátok

Előzmények:
Azt lehet tudni róla, hogy ez a madár, Törtelen jelent meg. Törtelen, amely egy Turtule nevű vezérről kapta a nevét, és magában hordozza a Turul szót. Ezért is neveztem el a Törteli Turulnak. Ahogy a hollós Hunyadi Mátyás Hollósváron, azaz Kolozsváron született, úgy Törtelen, a Turul falujában ismét felszállott a magyarok Turul Madara, a Magyarok Egére.
Egy álmomban jelent meg. Kezdetben ebben az álomban, csak a Rakamazi Turult láttam, és ahogy néztem a madarat, hirtelen a vonásai elkezdtek átalakulni, megváltozni, és egy egészen más forma jött létre végül belőle. Ekkor értettem meg, hogy a Rakamazi turulmadár a régi idők embereinek a felfogásához alakult ki. Azonban ez, amivé átalakult az új turullá, ez a mostani idők emberiségének, magyarságának hordoz fontos információkat. Ahogy ezt megértettem, abban a pillanatban felriadtam az álmomból és le kellett rajzolnom az újjászületett Turul -Madarunkat, Törtelen a Turul falujában, amely a Rakamazi Turul Madár megújulásává vált. Gyorsan készítettem egy vázlatot róla, és próbáltam minden részletét pontosan lerajzolni félálmos tudattal. Mikor végeztem visszaaludtam, és csak másnap reggel döbbentem rá, hogy milyen jelentőségű dolog is közvetítődött le az álmaimon keresztül. Mikor már tiszta fejjel is megnéztem a Turult, mely az álmokon keresztül érkezett, akkor vettem észre, hogy rengeteg vallási, szakrális és szellemi szimbólumot rejt magában. Készítettem egy 2 oldalas elemzést, arról, hogy miket is jelentenek a rajta lévő jelképek, de még van, hogy mostanság is ismerek fel rajta újabb összefüggéseket.
Megértettem, hogy ez a megújult Rakamazi Turul fontos információkat rejt magában, és fontos üzenetet hordoz, a magyar nemzet számára is. Azóta is vártam az időt, hogy mikor lesz alkalmas a pillanat, hogy a nemzetünk számára is közzé tegyem ezt a Törteli Turult, Törtelről, a Turul Falujából. Most látok rá egy lehetőséget, hogy átadhassa az üzenetét a magyarság számára ez a madár. Hagy szálljon fel újra a Magyarok Egére a Turul Madár.
Repülj sólyom szelek szárnyán, szállj magasra, szállj…
A Turulmadár szimbolikája
Maga a madár a rajta fellelhető jelképekkel és szimbólumokkal alapvetően az isteni teremtést jelképezi, valamint az ebből származó Egységből való kettősséget, amire a világunk felépül. A sólyom mind a magyaroknál, mind más kultúráknál szent állatként volt tisztelve, mint a fény madara, a Szentlélek madara. Már az ősi Egyiptomban is fontos szerepe volt neki, mint az isteni megnyilvánulások egyikének. Valóban, ha megnézzük azt, hogy hogyan repül egy sólyom, olyan kecses és könnyed a röpte, mint ha magát az emberi lelket jelképezné, amely időn és téren felül áll. Valamint olyan villámgyors irányváltoztatásokra képes, akár a fény, mikor hirtelen egy szempillantás alatt már más helyet, és más közeget világít meg. Ezért is nevezik a turulmadarakat a fény madarának, mert hasonlatos a röptének a tulajdonsága a fény tulajdonságához. A fény maga pedig az isteni dolgok kifejezésére is szolgált az őseinknél, mint a még meg nem nyilvánult világ lehetőségei.
A rajz központjában egy szív található, amely magát az Istent fejezi ki, mert mint tudjuk Isten maga a szeretet, amiből minden megnyilvánulás szétsugárzik. Amiből minden keletkezik, és amihez minden egyszer vissza fog térni. Ő maga a szeretet, a béke és a boldogság. Ezeket a dolgokat maradandóan csak nála találhatjuk meg; magunkban találhatjuk meg. A szívünkben!
Ebből a szívből, ami a madár középpontját foglalja el, fény árad szét, mint a meg nem nyilvánult isteni energia, amiből majd egyszer felépül az anyag. Kilenc fénysugár árad ki ebből a szívből, ami egy szent szám, mivel a Szentháromság, azaz a hármas számnak a hatványa. Ez a kilences szám a tollak számában is ugyan úgy fellelhető. A középső fénysugár hosszan folytatódik a madár testén lefelé, és ha jobban megnézzük, létre jön belőle az életfának nevezett szimbólum, ami magában foglalja az életünk különböző síkjait. Legalul gyökerekben végződik, ami magát a tudat alattit jelképezi. A felette lévő szint a tudatos részünk és az a fölött található rész pedig a madár szívénél van, ami a minden tudás állapotát jelképezi, amire csak az képes, aki tudatilag képes újra egyé válni magával az isteni lényeggel, amiből minden lélek eredendően származik. Ők a táltosok. Az életfa gyökereinél pedig a madár tollai folytatódnak, amiből huszonhét darab van, és amelyben fellelhető szintén a kilences szám háromszorosa. Ezzel is nyomatékosítva a Szentháromság jelentőségét, hogy Egy, Egyből kettő, kettő meg Egy adja a Szentháromságot. Ezért visszatérő szám a hármas és annak szorzatai annyi helyen ezen a turulmadáron. Ugyanakkor az életfa magában foglal egy fenyőfa ábrázolást is, ami nem mást jelképez, mint fénylő fa és ismét megjeleníti a fény motívumát.
A madár szíve felett kilenc tollat találunk és ez felett a tollsor felett található egy körkereszt a madár torkánál, ami magának Jézus Krisztusnak a jelképe. A körosztó a fény szimbóluma a rovásjeleinkben. Jézus a Világ Világossága. Körosztós, Krisztus. Ez a Krisztus szó eredete. A Fiúnak, akit az Atya küldött el közénk. A körkereszt magában foglalja a vonalak metszéspontjainál az egyet, a kezdeti állapotot, ami egyúttal a végtelen is jelképezi, mert a semmi egyenlő a végtelennel az idők kezdetén. Mert a végtelenben és a semmiben sincsenek határok és elkülönültségek, ahogy az Istenben sem létezik semmi önmagáért. A körkeresztben a kör Isten végtelenségét jelképezi és Isten az, aki önmaga végtelenségét behatárolja és a határtalanságot két vonal metszéspontja által határok közé helyezi, úgymond megnyilatkoztatja önmagát a madár torkán keresztül, amin keresztül mi is kifejezzük önmagunkat a hangképző szervek által. Isten önmagát fejezi ki a körkereszten keresztül, ahogy Jézus Krisztuson keresztül is kifejezte magát a világnak, akinek a jelképévé a kereszt lett. Ezért jelképezi a körkereszt Jézust. A kereszt pedig hasonlóan a koordináta rendszerhez, magában foglalja a pozitív és a negatív oldalt mind függőlegesen, mind vízszintesen. Ezzel is magába olvasztva a dualitást, mert Isten Egysége magában hordozza a fényt és az árnyékot is, mert ha nem lenne árnyék, Isten nem tudná kifejezni önmaga fényességét. Ezért van szükség a jóra is, meg a rosszra is, mert az egyik építő erő, a másik pedig semlegesítő erő, ami lebont valamit. Önmagukban egyik sem mondható a szó szoros értelemben jónak, vagy rossznak, mert szükség van a dolgok elengedésére, és az elengedett dolgok helyén pedig új dolgok felépítésére. Erre szolgál a lebontó és építő irányzatok a világban, amik csak a mulandó személyiség számára nevezhetők jóknak vagy rosszaknak, Isten szemszögéből pedig csak megnyilvánulási erővonalak. Erők, amelyek építenek és erők, amelyek lebontanak dolgokat. Az egyensúly az, ami fontos, hogy fent maradjon, hogy ne legyen túlzott lebontás, és ne legyen csak folyamatos terjeszkedés. A harmóniát pedig maga Isten az, aki eligazítja.
A körkereszt felett található a madár szeme. Egy szem, amely Isten szemét jelképezi és ez a szem nagyon hasonlít az egyiptomi Hórusz szemhez, amelyből egy vonal ered el lefelé és ebből a vonalból megnyilvánul a Távol-Keleten elterjedt yin és yang-jel, ami szintén a kettőséget jelképezi. A dualitást, a jót és a rosszat, a fényt és az árnyékot. Isten szeméből, amelyen keresztül mindent lát, az Egy szemből az Egységből kivetül a kettőség. Egy, Egyből kettő, kettő megy Egy. Ismét a Szentháromság szimbolikája nyilvánul meg ezen a jelképösszetételen keresztül.
A madár fején pedig egy tollakból álló korona található, amely szintén a három egyik szorzatszámát tartalmazza a tizennyolcat. Ez a tollkorona egyúttal jelképezi az uralkodást is, a tudást, amellyel a turulmadár képes a világ erői felett uralkodni és önmaga hatalma alá hajtani az életnek a törvényeit. A madár álla alatt és a nyakán újból kilenc toll lelhető fel.
A madár szárnyai is fontos jelentéssel bírnak. A szárnyak, amelyek az Egy törzsből nőnek ki és az Egység megnyilvánulását és felosztását jelképezik két dologra. A szárnyakat mind alulról, mind felülről ismét kilenc toll szegélyez és mindkettő szárnyon belül van három tollösszetétel, ami a Szentháromság fellelhetőségét jelenti minden megnyilvánult dologban, ami az Egységből nyilvánult meg. A teremtő Isten létre hozta önmagából az Egységből az anyagi síkot, amit önmaga gondolataiból és tudatából alakított ki. És az anyagból létre hozott testekhez, a saját tudatának egy részét rendelte hozzá. Ez a szentháromság. Ezért mondta Jézus, hogy az Atya és Én Egyek vagyunk, mert rádöbbent arra, hogy az ő tudata, amely már nem azonosítja önmagát a mulandó személyiséggel, az ugyan azzal a valamivel megEgyezik, ami nem más, mint maga az Atya tudata. A szárnyakban szintén található két csepp formájú szimbólum, az egyik ellentétesen ívelve, mint a másik, szintén a kettőség kifejezésére szolgálván jelképet. Az egyikben x-ek találhatók a másikban pedig kereszthálók. Gyakorlatilag ugyan azt jelenti mind a kettő csak 90°-os elforgatással az Egység két különböző kifejeződését hozzák létre. A szárnyak ívénél szintén fellelhető ez, mert az egyik kifelé, míg a másik befelé ívelve vannak ábrázolva. A jó és a rossz, a fény és az árnyék, a férfi és a női energiák jelképeként jelennek meg ezek a dolgok. A szárnyon belül pedig a tollak szintén hármasával helyezkednek el, vagy teljesen egymagukban, ezzel is kifejezve, hogy Egy, és az Egyből eredő hármasságot.
Ugyan úgy, ahogy a madár két karmában tartja a Napot és a Holdat, mint az Atyaisten és az Anyaisten jelképét. A Nap nagyon sok civilizációban Isten kifejezésére szolgáló szimbólumok voltak, amiből a kiáradó fények létre hozzák a Világ Világosságát. A Hold pedig az anyagot jelenti a Földanyát, ami befogadja magába Isten tudatának egy-egy részét, hogy a személyiségeken keresztül, amiket a fizikai testen át képesek megélni különböző tapasztalatokra tehessenek szert a világ végtelenségén át. Megtapasztalhassanak érzéseket, mind jókat, mind rosszakat, mind építőket, mind lebontóakat, mert az Egységben, ahol csak a szeretet létezik, nem lennének képesek ilyen megtapasztalások lehetőségeire. A madár lábai testének azon részéből ágaznak el, amely az életfánál a tudatos tudatunkat jelképezik ezzel is kifejezve azt, hogy a jó és a rossz, csak a személyiségnek tudott részünk számára létezik, akinek érdekében áll a mulandóságot elkerülni, és az örökkévalóságot elérni. Elérni az Isten tudatán való létezést, amikor már csak az Isten akarata munkálkodik a megnyilvánult személyiségén keresztül, és akkor válik az ember táltossá. Az egyik farktoll a Nap pereme felé ível, jelképezve ezzel a lelkeket, amelyek a személyiség tudatáról törekszenek az Atya tudatossága felé, elérve a mindentudás állapotát. Egy spirálhoz hasonló jelképet hoz létre ez a toll, amely a végtelenséget jelképezi, és hasonló alakja van neki, mint a Tejútnak is van. A madár tolla már majdnem hozzá ér a Naphoz, de mégsem ég el, mert lényegi egységük megEgyezik és az Atya magas rezgésszintje mégsem égeti őt el, mert Egyazon tőről fakadnak.
A madár karmai újra csak három karomban végződnek…
Lord_Sugi Az álmok nagy tettekre sarkalták legtöbb hadvezért müvészt költöt
Figyeljetek a álmaitokra!!!